Nincs termék a kosárban!
A kiadvány olyan, a 18. században Budán, illetve Pesten működő, felsőfokon oktató intézményeket mutat be, amelyekről eddig kevés ismeretünk volt.
A 2011. év tavaszán a veszprémi érseki levéltár munkatársainak szeme megakadt egy 1945-ben keletkezett aktán, amely méretével kitűnt a többi irat közül. Ez az akta tartalmazta azokat az iratokat, amelyeket a plébániák küldtek be ...
Mindszenty József veszprémi püspök a nyilasok fogságában töltött közel öt hónap után, 1945. április 20-án tért vissza székvárosába. Útja során Veszprém és Zala megye plébánosaitól értesült egyházmegyéje ...
A hazai polgári modernizáció történelmileg sajnálatosan szűkre szabott korszakának szakemberei és az érdeklődő olvasók Vázsonyi Vilmosné (Szalkai Schwartz Margit 1877-1949) második kötetét tartják a kezükben.
A reformkori hazai társadalom minden pontján a bizonytalanság jegyei mutatkoztak meg. Látványosan, megrendült a társadalom egész szociális és közjogi rendszere, ...
A Politikatudományi enciklopédia a nyugati könyvpiacon és oktatásban is az egyik mértékadó kézikönyvnek számít.
Szrogh György saját megfogalmazása szerint egy 64 méter magas felkiáltójelet tervezett a bérházak és a villanegyed közé, melyet munkatársai „félig bevert szeg”-nek csúfoltak.
Váncza József szállóigévé vált reklámmondata - "Haladjon Ön is a korral, süssön Váncza sütőporral" - nem csupán üres frázis, hiszen a népes família nyolc évszázadra visszavezethető kalandos történetében ...
Marczibányi Istvánt, az egykori Csanádi alispánt, királyi titkos tanácsost, aranysarkantyús vitézt, budai arisztokratát már kortársai sem nemesi méltóságáért vagy pusztán vagyonáért becsülték, hanem polgári erényeiért.
Az olvasó megismerheti a honfoglaló magyarság fegyverzetét, az Árpád- és Anjou-kor címereinek katonai alkalmazását, a várostromok technikáját.
GESTA FRANCORUM, KERESZTESEK LEVELEZÉSE, SZENT BERNÁT: AZ ÚJ LOVASSÁG DÍCSÉRETE
Szerkesztette: Tóth Ferenc, Zágorhidi Czigány Balázs Szent Márton kora egyik legnagyobb utazója volt. Első nem mártír szentként a hosszú élet mellett megadatott neki, hogy kontinensünk jelentős részét...
A dokumentumkötet az október 23-a elõtt diákgyûlésekkel mint a forradalom elõtörténetével indít, és a KISZ megalakításának idõpontjával zárul. A forradalom utóélete és a megtorlás ...
A "Zalai olajos történetek" c. kötetben harmincöt hosszabb-rövidebb - elbeszélésszerű - történetben az olvasó elé tárul az 1950-es évek magyar - zalai - olajiparágak számos érdekes eseménye, ...